A Keszthelyi-öböl délnyugati csücske mellett található hazánk egyik különleges tája, a Kis-Balaton.

A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Kis-Balaton és a Balaton között, ugyanis a jelenlegi Kis-Balaton területének egy része az akkori időkig még a tó öble volt, ahol a Zala le tudta rakni a hordalékát. Az öblöt lápos, nádas terület övezte, ahol a Zala „beleveszett” a mocsárba, így a vize a természetes mocsárvilágon át kellően megszűrve jutott a Balatonba. A XIX. század elejétől a XX. század közepéig jelentős beavatkozások történtek, ilyen például a Sió zsilip megépítése, a Zala meder kialakítása, a Zala árvízvédelmi töltéseinek megépítése, csatornarendszer kialakítása a talajvízszint csökkentése érdekében. A meder kialakítását és főképpen a töltések megépítését követően a Kis-Balaton területének nagy része fokozatosan szárazra került. Csupán kettő kisebb nyílt vízfelület, valamint egy nagyobb összefüggő nádas maradt, amely azonban a folyótól elzárva már nem szűrhette meg a Zalán érkező vizet. A terület nagy részét a múlt század közepétől kisebb-nagyobb intenzitással mezőgazdasági területként hasznosították.

Ezen folyamatok következményeként a Zala már közvetlenül a Keszthelyi-öbölbe szállította a hordalékát, melyek a sajátos áramlási viszonyok miatt nagyrészt ott is maradt. A Balaton vízminősége ezek következtében, és a folyamatos gazdasági és technológiai fejlődés (városiasodás, mezőgazdaság fejlődése, szennyvíz tisztításának hiánya) miatt rohamosan romlásnak indult. A tó algásodni kezdett, jelentősen elszaporodott a hínár, megkezdődött a tó eutrofizációja. A Balaton vízminősége már olyan mértékben romlott, hogy a fürdőzési igényeket sem tudta megfelelő színvonalon kielégíteni.

Az ökológiai katasztrófa elkerülésének, és a Balaton vízminőségének javítása érdekében, több más beavatkozás (pl. szennyvízelvezetés és tisztítás) mellett a vízügyi szakemberek kidolgoztak egy tervet a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer (KBVR) ki­építésére. Az alapgondolat az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett terület ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező hordalékot, tápanyagokat a Balaton előtt kiszűrje és feldolgozza.

A vízminőségvédelmi célból, két ütemben megépült KBVR jelentős természeti értékkel bíró, de mesterségesen kialakított vízi környezetet hozott létre. A mesterséges létesítmény két részből áll: az I. ütem 1985-ben készült el, és a Hídvégi-tó nevet viseli, a II. ütem 2014-ben került átadásra, és a Fenéki-tó elnevezést kapta. Megvalósulásukkal a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatok a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakított vízvédelmi rendszer területére helyeződnek át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állított elő.

Az eredeti mocsárvilágból fennmaradt természetes és az építési munkálatok eredményeként létrejött természetközeli élőhelyek jelentős értéket képviselnek. 1986-ban megalakult a Kis-Balaton Tájvédelmi Körzet, a KBVR teljes 87 km² területével. A Ramsari egyezmény hatályát a korábbi 14 km²-ről ki lehetett terjeszteni. A KBVR teljes területe a nemzeti park megalakulása óta (1997-től) a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság része. Hazánk Európai Unióhoz történt csatlakozásakor a Madárvédelmi és Élőhelyvédelmi Irányelvek alapján sor került a Natura 2000 természetvédelmi hálózat hazai területeinek kijelölésére. A Kis-Balaton 128,03 km² kijelölt területtel – mely magába foglalja a KBVR teljes területét – mind a különleges madárvédelmi területek, mind a különleges természetmegőrzési területek listáján szerepel.