A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság története

Történeti áttekintés

Az ember kapcsolata a vízzel az emberiség történetével, a szervezett vízügyi tevékenység pedig az emberi kultúrával egyidős. Az ókori Mezopotámia és Egyiptom államszervezetének fejlődését alapvetően befolyásolta a víz elosztásának megszervezése. Ma is csodálattal tekinthetünk az ókori birodalmak máig fennmaradt öntözővízi és vízellátási létesítményeire.

Az első vízügyi törvény megjelenése - mely Európában a harmadik - előtt is komoly vízi mérnöki tevékenység volt a Kárpát-medencében, mely a földrajzi, vízrajzi helyzetből is következett. A Jénában tanuló Mikovinyi Sámuel 1727-ben a Duna és a Vág Csallóközi szakaszát szabályozta. A Bécsi Katonai Mérnöki Intézetben végzett Bőhm Ferenc a Sárvíz szabályozási tervét készíti el.

Az ugyanitt végzett Kiss testvérpár a Ferenc-csatornát építi meg. Csakhamar kitűnt, hogy a nagy feladatok ellátásának egyik akadálya a szakemberhiány. Ezen az állapoton segített II. József császár, aki magyar szaktanácsadói, Örmény József, Molnár János és Makó Pál javaslatai alapján 1782-ben kiadott rendeletével a Budai Egyetem Bölcsészeti Karán (mai ELTE) létrehozta a világ első polgári Mérnökképző Intézetét, melynek feladata volt a földmérés és vízépítés oktatása. A Mérnökképző Intézet, mely 1850-ig állott fenn, 1275 mérnököt bocsátott ki, közöttük a XIX. század közepén megindult munkálatok előkészítőit, tervezőit, a magyar vízi mérnöki kar kimagasló vezéregyéniségeit, többek között Vedres Istvánt, Huszár Mátyást, Ladányi Sámuelt, Beszédes Józsefet és Vásárhelyi Pált. Többszöri átszervezés után 1872-ben Magyar királyi József-műegyetem néven egyetemi rangra emelték. 1934-ben az állatorvosi főiskolával, a közgazdaság-tudományi karral, a soproni bánya- és erdőmérnöki főiskolával egyesítve József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemként működött. 1945-ben műszaki karaiból alakult ki a Budapesti Műszaki Egyetem.

Kvassay Jenő irányításával 1879-ben megalakult az Országos Kultúrmérnöki Hivatal, melynek 1881-ben már nyolc kerülete volt. Ezek közül a IV. és V.-nek Kassán volt a székhelye, mert itt működött a vízmesterképző iskola, a többi kerület pedig Budapesten székelt. Nagy ütemben folytatódtak a nagy ármentesítő és lecsapolási munkák - képzett szakemberek irányításával -, amelyek indokolták, hogy e tevékenységet egységesen és törvényileg szabályozzák. 1886. január 1-jén életbe lépett az 1885. évi XXIII. tc., az első vízjogi törvény.

A törvény életbe lépésével az Országos Kultúrmérnöki Hivatal feladatköre jelentősen megnövekedett, ezért sorban alakultak meg a területi kultúrmérnöki hivatalok. 1895-ben alakult meg a XI. sz. Szombathelyi Kultúrmérnöki Hivatal. A hivatalok irányításával 1940-ig 815 ezer hektár lecsapolást, 26 ezer hektár alagcsövezést, 15 ezer hektár öntözést végeztek el. A vízügyi hatósági funkciókat az alispánok gyakorolták a kultúrmérnöki hivatalok szakvéleményei alapján. A hivatalok a mezőgazdasági, a közlekedésügyi tárcák és a helyi közigazgatás felügyelete alatt álltak. Önálló vízügyi ágazat nem létezett.