Lukácsházi tározó
A 2010-ben befejezett, kiemelt projekt összértéke 2,78 milliárd forint volt. A beruházásnak köszönhetően lehetőség van a felszíni vizek minőségének javítására és az árvízi kockázatok csökkentésére a veszélyeztetett településeken: Lukácsházán, Gyöngyösfalun, Gencsapátin, Szombathelyen, Balogunyomon, Sorkifaludon, Sorkikápolnán és Zsennyén. A tározó megépülésével a Gyöngyös-patak és Sorok-Perint mentén lévő települések árvízvédelme véglegesen megoldódott. Megszűntek a mintegy 25 ezer ember életét, anyagi eszközeit veszélyeztető árvizek.
Az érintett, 145 hektáros terület a Gyöngyös patak mentén, Kőszeg és Lukácsháza között helyezkedik el. A völgyzárógát építéséhez szükséges 390 ezer m3 föld helyben nyitott anyagnyerőhelyről került ki, melynek rekultiválása során 25 hektáros tó jött létre.
A tározó visszatartja az érkező árvíz egy részét, így csak annyi víz kieresztésére kerül sor, mely az alatta lévő vízfolyás medrében kiöntés nélkül levezethető. A Gyöngyös-patak és Sorok-Perint mentén lévő települések lakóinak a beruházás megvalósulása után már nem kell állandó veszélyeztetettségben élniük, nincs szükség a több milliárdos költségű helyreállítási munkákra sem. Ráadásul a jelenlegi árterületek biztonsággal használhatóvá és beépíthetővé váltak. A beruházás megvalósítása lehetőséget ad további fejlesztésekre a mai árterületen, s kapcsolódik a Szombathely által előnyben részesített Perint revitalizációs programhoz, de tovább növelheti Kőszeg turisztikai vonzerejét is.
Mivel a tározóból csak kisebb mennyiségű víz kieresztésére kerül sor, a vízfolyások medrei természetes állapotban hagyhatóak, nincs szükség a medrek bővítésére, kotrására.